Horgásztó lehet a Balatonföldvár szívében található halastóból, amiről szándéknyilatkozatot írt alá a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp) a Balatonföldvári Kistérségi Turisztikai Egyesület kezdeményezését elfogadva - közölte Fekete Tamás, az egyesület alelnöke az MTI-vel kedden, hozzátéve, az együttműködés jegyében új fesztivált is rendeznek nyáron Balatoni Halásznap néven. Fekete Tamás kifejtette, Balatonföldvár horgászparadicsommá válásáért komplex turisztikai fejlesztésbe kezdtek, amelynek révén a település szívében elterülő, több mint 20 hektáros halastavat horgásztóvá kívánják alakítani a BHNp szakértelmére alapozva.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!