Kötélugró gála Gersekaráton

Kötélugró gála színhelye lesz vasárnap a gersekaráti, immár felújított művelődési ház. A program egyik nem titkolt célja, hogy a bemutatón a térség és a megye programszervezői lássák azt a műsort, amit a fiatalok falunapokra, szabadtéri programokra tudnak kínálni látványosságként. Az esemény másik célja, hogy egy bállal összekötve az egyesület fenntartásához szükséges anyagiakat gyűjtsön adományokból, hisz a 10 éves klubnak a jövőre is nagyszabású tervei vannak – tudtuk meg Pintérné Nagy Éva egyesület vezetőtől.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek