Április 9-én húsvét hétfőn Jáki Teodóz bencés atya a Krisztuskeresés népszokását eleveníti fel, és szentmisét mutat be hajnali fél hatkor. A török időkre visszanyúló hagyomány szerint az emberek az útszéli keresztekhez indultak vigasztalást keresni. A szokás azoknak az asszonyoknak az emlékét őrzi, akik az eltemetett Jézus sírjához siettek, de a sírt üresen találták. Ez a hagyomány az egyszerű emlékezésen és imádkozáson túl a három szent nap átélésének misztikumát őrzi és idézi fel. A szertartás a Szent Márton templomban és a plébánia udvarán, különböző helyszíneken zajlik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!