Államosítani akarják a termálfürdőket

A kabinethez közeli források szerint tanulmány készül arról, miként tudná az állam megmenteni az önkormányzatok tulajdonában lévő városi fürdőket és balneológiai központokat, amelyek a csőd szélén tántorognak, vagy fizetésképtelenség miatt már be is zárták őket – írja a Népszava. Az elképzelésről egyelőre annyi szivárgott ki, hogy egy holdingszerűen működő állami ernyő alá mentik a nehéz helyzetbe került, de jelentős értéket képviselő komplexumokat. Ám hozzáteszik: csak a fejlesztésre képtelen egységeket fenyegeti ez a veszély. Sárvár és Celldömölk azonban nem tartozik ebbe a kategóriába.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek