MSZP: vonják vissza az új vasúti menetrendet

Az új vasúti menetrend visszavonását és a felelős államtitkár lemondását követelte vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján Lukács Zoltán, az MSZP frakcióvezető-helyettese. A hétfőn életbe lépő új menetrend szerint országszerte 410 vasúti járatot törölnek. „Az új menetrend a magyar vasúti közlekedés legnagyobb leépítése az újkori demokráciák történetében” – fogalmazott az ellenzéki politikus. Lukács Zoltán szerint ez még csak az első lépés, hiszen az első Orbán-kormány idején 1000 kilométernyi vasúti pálya bezárását tervezték, ám azt akkor visszavonták.

Lukács Zoltán hozzátette: egyeztetésekre van szükség az érintett települések képviselőivel, a szakszervezetekkel, szakmai szervezetekkel, és csak ezután lehet hozzányúlni a menetrendhez.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek