Új helyen a büki polgármesteri hivatal

2009-ben adta be Bük önkormányzata a város-rehabilitációs projektjét. Ennek során mintegy 330 millió forintos európai uniós forrást nyertek el. A munkálatok már megkezdődtek, teljes felújítás kezdődött a városházán. A bővítés nyomán lehetővé válik, hogy elkülönüljön az ügyfélfogadás és a hivatali háttérmunka. Most az iskola harmadik szintjén paravánokkal választották el egymástól az ügyintézőket, akik így egy légtérben dolgoznak a következő hónapokban. Két helyiséget alakítottak ki. Az egyikben folyhat az ügyintézés, míg a másikban a nyugodt tárgyalások érdekében a polgármester irodája kapott helyet. Az iskola tetőterében 180 négyzetméteren alakították ki a polgármesteri hivatal új helyét. A tervek szerint 2012. november végéig végzi itt munkáját az apparátus.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek