Sikeres vasi pályázók az Erzsébet-táborban

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány pályázatot hirdetett 1 milliárd forint értékben magyarországi árvák, nevelőszülőknél élők, iskolás és határon túli gyermekek részére is. Segítségükkel több tízezer gyermek táboroztatására nyílik lehetőség a Balatonon és más táborhelyeken. Az Erzsébet-tábor nyaralói között lesznek például büki, vasvári, győrvári, illetve jánosházai diákok is. A teljes körű ellátást biztosító kikapcsolódás 6 nap, 5 éjszakára szól. Balatonberényben, az egykori megyei önkormányzati üdülő több tematikus tábornak ad majd helyet, de olyan hírességek is megfordulnak majd itt, mint Kovács „KOKO” István olimpiai-, világ- és Európa-bajnok, illetve Erdei Zsolt „MADÁR” profi világbajnok. Az Erzsébet-táborban több vasi szakember is segíteni fogja a gyermekek táboroztatását, illetve a színvonalas programok megvalósulását. Pál Ferenc, a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár igazgatója például Csopakon fog honismereti tábort tartani.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek