5 és fél milliárd Szentgotthárdnak

5 és fél milliárdos támogatás Szentgotthárdnak. Az Opel szentgotthárdi beruházását a kormány 5,5 milliárd forinttal támogatja, míg az Audi két ütemben 13,5 milliárd forintos támogatást kap – közölte Matolcsy György. A nemzetgazdasági miniszter szerint a kormány jelenleg több projektről is tárgyal, melyek a következő öt-hét évben közvetlenül 25 ezer munkahelyet hoznak létre. Az Opel támogatási szerződését tavaly júliusban írták alá. A cég Szentgotthárdon 2014-ig motorgyártó üzemet létesít, 456 millió euró beruházásával, mely 834 főnek ad munkát. A kormány támogatása a teljes beruházás értékének 5 százaléka. Matolcsy szerint ezek a támogatások maximum négy éven belül megtérülnek az államháztartás számára. Az Opel és az Audi esetében várhatóan sor kerül képzési támogatási szerződés megkötésére.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek