Nyárra készül el az a vizes játszópark, valamint a gyermekmegőrzővel, "strandóvodával és strandbölcsődével" kiegészített játszóház, amelynek építése már megkezdődött a zalakarosi fürdőben - tájékoztatta az üzemeltető Gránit Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója az MTI-t. Burján Richárd elmondta: a két elemből álló fejlesztés több mint 250 millió forintba kerül, ehhez az Új Széchenyi Terv programjából mintegy 50 millió forintos támogatást nyertek. Az építkezés megkezdődött, s a tervek szerint június végére elkészülnek a 12 év alatti gyerekeknek szánt szórakoztató létesítmények. A beruházás keretében több mint 60 játékelemet tartalmazó vizes játszóparkot építenek, amelyben csúszdákkal, vízágyúkkal, interaktív spricelőkkel foglalhatják el magukat a gyerekek. (Forrás: MTI)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!