A magyar dolgozók fele legszívesebben felmondana

Magyarország szerte sok munkavállaló érzi úgy, hogy már nem igazán kötődik a munkájához, és csak kevesebb, mint a felük tapasztal megbecsülést a munkaadók részéről. Ugyanakkor több mint a felük számol be arról, hogy gyakran foglalkoztatja őket a kilépés gondolata – számol be a Világgazdaság Online a Kelly Services felméréséről. 60 százaléknál is magasabb azok aránya, akiknek feltett szándéka, hogy egy éven belül új állás, másik munkahely után nézzenek. Jónás Anikó, a Kelly Services Hungary Kft. ügyvezető igazgatója szerint ez azért lehet, mert ha a munkaadók nem képesek tartalmas munkát és folyamatos növekedési, fejlődési lehetőséget kínálni, számos munkavállaló érezheti úgy, hogy azzal szolgálja legjobban saját érdekeit, ha karrierjét illetően egyfajta folyamatos mozgásban marad.

A felmérésben 30 ország majdnem 170 ezer dolgozója vett részt, köztük mintegy 8 500 magyar munkavállaló.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek