Hárommilliárd eurós alagút Ausztriában

Hárommilliárd eurós költségvetésű, a Semmering-hágó alatt haladó vasúti alagút építéséhez adták meg az ünnepélyes startjelzést szerdán Ausztriában, mintegy három évtizeden át tartó - főleg környezetvédelmi jellegű - viták után. A Semmeringi Bázisalagút 27,3 kilométer hosszú lesz, várhatóan 2024-re készül el, az új déli vasútvonal és a Transzeurópai Közlekedési Hálózat része, ezért megépítése az Osztrák Állami Vasutak kiemelt célkitűzései közé tartozott. Északi kapuja az alsó-ausztriai Gloggnitz, a déli a stájerországi Spital am Semmering közelében lesz. Az új vasútvonaltól a teherforgalom növekedését várják, emellett egyharmadával, mintegy harminc perccel lerövidíti a Bécs és Graz - Ausztria két legnagyobb városa - közötti utazási távolságot.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek