Egyre hamarabb nyitják meg első bankszámlájukat a fiatalok

Az újabb generációk egyre fiatalabban kezdik el használni a banki szolgáltatásokat, a mai 17 évesek 82 százalékának már volt bankszámlája, míg ugyanebben az életkorban ez az arány a most 25 évesek körében még csak 43 százalék volt - derül ki a TakarékPont megbízásából készült piacfeltáró kutatásból. Az MTI-nek csütörtökön eljuttatott közlemény szerint a 14-17 éves fiatalok kétharmadának első bankválasztását leginkább a szülők, illetve a tágabb család befolyásolja, a későbbi életkorban pedig a barátok ajánlása, és a neten elérhető információk. Ám általánosságban elmondható, hogy a fiatalok még mindig passzívak a pénzügyi témák iránt: a megkérdezettek 45 százaléka bankszámlán és a bankkártyán kívül más banki termékre nem tart igényt, 6 százalékukat érdekelné egy megtakarítási számla, míg csupán 4 százalékuk lenne nyitott lakáshitel termékre.

A kutatás eredményei azt mutatják, hogy a megkérdezett fiatalok átlagosan havi 21 ezer forintból gazdálkodnak, és a bankszámla-birtoklás ma már természetes számukra. Az eredmények szerint ez az összeg 18-25 éves korban már 79.000 forint, majd 26-32 éves korban eléri a 145.000 forintot. Az országosan reprezentatív felmérésben 500, 14 és 32 év közötti fiatalt kérdeztek meg pénzügyi szokásaikról.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek