Herényi Virágút, tizedszer

Vasárnap tartják Szombathely Herényi városrészében a hagyományos rendezvényt, amelynek nyitó eseménye délelőtt a Szent György napi vásár megnyitása lesz. A közel egy négyzetkilométeren a Herényi és Kámoni városrészen három nagy kertészeti vállalkozás mellett közel 30 kis, virág és dísznövénykertészet található, ez adta az apropóját annak, hogy évről évre megszervezzék a rendezvényt. A kiállított idénynövények, szobanövények és kerti eszközök mellett ezúttal is lesz számos kulturális rendezvény a Herényi Virágút programjában, és idén először lesz virágvonat is- mondta el Nagy Krisztina szervező.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek