Országos szinten visszaesett a legutóbbi húsvéti hosszúhétvége bevétele, megyénkben viszont kiváló forgalmat bonyolítottak le a vendéglátó egységek a négy napban. a mostanival együtt összesen még két hosszúhétvégével számolhatnak a szállodák, de az ünnepek közel esnek egymáshoz, így visszaeshet a belföldi turistaforgalom. A kikapcsolódásra vágyók körében eddig a wellness volt a legnépszerűbb, de a jó idő beköszöntével a tóparti hotelek kerültek a középpontba. A hazai szállodák tavaly akkora bevételt produkáltak, mint amekkora 2007-ben volt. Mindez a szolgáltatói szektor számára nem túl kedvező, hiszen azóta az infláció jelentős volt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!