Együtt egy erős Pannóniáért

II. Pannon konferencia - „Együtt egy erős Pannóniáért”. A Pannon Régió fejlődésének záloga egy sikeres határon átnyúló együttműködés kiépítése és ápolása. Ennek érdekében szervez konferenciát május 2-án Felsőpulyán a Vas Megyei Önkormányzat és az Europaforum Burgenland. A programban gazdasági, közlekedési és politikai szakértők vitaindító előadásai szerepelnek. Ezen kívül minden résztvevőt szeretettel várnak, aki véleményét és ötleteit megosztaná a többi érdeklődővel. A cél, hogy az esetleges félreértéseket tisztázza Burgenland és Vas megye és meghatározzák a közös lépéseket az elkövetkező időszakra vonatkozóan.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek