Zarándokok Vasváron

Több mint 2000 hívő gyűlt össze Vasváron, hogy részt vegyenek a szokásos május elsejei zarándoklaton. A Szombathelyi Egyházmegye számos pontjáról érkeztek a hívek, hogy együtt imádkozzanak Vasváron a Szentkút-völgyében. Volt, aki busszal, autóval tette meg a távot, de Szombathelyről egy 100 fős csoport dr. Veres András megyéspüspök vezetésével, biciklivel indult a vasi kisvárosba az éves zarándoklatra. A nap püspöki szentmisével indult a szabadtéri oltárnál, majd következett a szabad program és az ebéd. Ezt követően két lehetőség közül választhattak a hívek: keresztút a Szentkútig vagy szentségimádás a szabadtéri oltárnál. Végül elindult a litánia és körmenet a kegyszoborral a templomba.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek