A tavalyi év sikere után idén ismét meghirdette a „Virágos Sárvárért!” elnevezésű környezetszépítő versenyt az önkormányzat. A verseny célja, hogy támogassa és ösztönözze a város lakosságának és a településen működő vállalkozásoknak a szép, gondozott és virágos környezet érdekében végzett tevékenységét. Nem változtak a verseny kategóriái: díjazzák a legvirágosabb utcát, házat, erkélyt, illetve a legvirágosabb szálláshelyet, vendéglátóhelyet és kereskedelmi egységet is. Nevezni nem kell, a zsűri augusztus 31-ig járja végig a várost, és tapasztalatai alapján dönt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!