A MUTE Ifjúsági Színtársulat szereplőket keres újonnan készülő filmjeihez és színdarabjaihoz. A társulat Olyan 14 és 20 év közötti jelentkezőket vár, akik szeretnék kipróbálni magukat az amatőr színház és filmezés világában.
A MUTE 2009. óta működő amatőr ifjúsági színtársulat, sok-sok előadással a háta mögött, négy önálló nagybemutatóval, két filmmel, és számos kamaradarabbal büszkélkedhet. A három év során összesen 119 fiatal vett részt a MUTE munkájában.
Jelentkezni e-mailben lehet, a helyijarat9700_KUKAC_gmail_PONT_com email címen, a következő adatok megadásával:
Név:
Iskola neve:
Születési idő:
E-mail cím:
Pár mondatos bemutatkozás:
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.