Eljuttatta adományait az erdélyi gyermekotthonokba a Nyugat-magyarországi Egyetem. Az intézmény oktatói és dolgozói az elmúlt hetekben mind a tíz karon gyűjtésbe kezdtek, hogy játékokat, gyógyszereket, tartós élelmiszereket, könyveket vihessen magával egy, az egyetem tehetséges hallgatóiból álló csoport, amely – a Don Bosco Szakkollégium támogatásával – ötnapos jótékonysági tanulmányútra indult Böjte Csaba Gyermekotthonába – számol be az egyetem hírlevele. A Savaria Egyetemi Központ Szolgáltató és Kommunikációs Iroda május 3-ig várta az oktatók és dolgozók felajánlásait. Az adományokat szállító teherautó fa építőjátékokkal, babákkal, táras játékokkal, gyermekkönyvekkel, lexikonokkal, klasszikus irodalmi művekkel indult útnak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!