Az új büntető törvénykönyv úgy hoz jelentős változtatásokat, hogy nem jelent teljes dogmatikai szakítást a hatályos Btk.-val, a végső cél pedig az, hogy a reform nyomán egy egységes, korszerű, következetes és hatékony törvénykönyv szülessen meg - hangsúlyozta Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára az előterjesztés általános vitáját megnyitó expozéjában szerdán az Országgyűlésben. Az államtitkár azt mondta, hogy az új kódex a több mint 30 éve hatályos, 1978-as Btk.-t váltja majd fel, amely jól szolgált, de mára "kiszolgált" és ideje érdemei elismerése mellett fokozatosan könyvtárba helyezni. Úgy értékelte, az új Btk.-val szembeni egyik legfontosabb elvárás a szigorúság, amely elsősorban a visszaesőkre vonatkozó rendelkezésekben nyilvánul meg.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!