Kárt tett a hűvös idő a dinnyéknek

Kárt tett a zimankó a kelet-magyarországi dinnyeültetvényekben, ahol a növénytövek 15-30 százaléka pusztult ki - mondta Für László, a térség egyik legnagyobb dinnyetermelői integrátorának és exportőrének, a nyíregyházi Rádium Kft.-nek az ügyvezetője pénteken az MTI-nek.

A zöldség-gyümölcs nagykereskedelemmel foglalkozó cég vezetője elmondta: a korábban kiültetett dinnyét Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az április 10-ei fagy is károsította, mostanában pedig a 14 Celsius fok alatti hőmérsékletű, a növény szempontjából hidegnek számító talaj rontja a növény gyökérzetét. Hozzátette: a három megye együttesen mintegy 300 hektáros dinnyeföldjén ott kisebb mértékű a kár, ahol eleve készültek a termelők az esetlegesen kedvezőtlenül alakuló időjárás kivédésére és tökalanyra oltott palántákat ültettek.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek