Bajnokok Ligája: győzelmi parádé Londonban

Több tízezren ünnepelték vasárnap este Londonban a Chelsea labdarúgócsapatát, amely előző nap, a Bajnokok Ligája döntőjében drámai körülmények között, büntetőpárbajban legyőzte a Bayern Münchent, és ezzel - történetében először, ráadásul a londoni klubok közül is elsőként - elnyerte a BL-trófeát. A csapat két nyitott fedelű - a jeles alkalomra a Chelsea kék színére festett és a klub címerével is ellátott - emeletes városnéző buszon indult otthonából, a nyugat-londoni Stamford Bridge stadionból a diadalútra. Az előre kijelölt útvonal mentén óvatos becslések szerint is legalább 80 ezer szurkoló sorakozott fel.

A buszkonvoj a híres és igen drága bevásárlóutca, a King's Road és a New King's Road érintésével jutott el a helyi közparkoz, az Eel Brook Commonhoz. A buszok itt megálltak, és az első busz nyitott felső szintjének elején John Terry csapatkapitány emelte többször magasba a Münchenből hazahozott trófeát az összegyűlt tömeg egetverő üdvrivalgása közepette. A kupát ezután Roberto Di Matteo vezetőedző is a magasba emelhette, nem kisebb szurkolói hangorkán kíséretében. Terry - aki eltiltása miatt nem játszott a döntőben - ezután mikrofont ragadott, és elénekelte a "We are the Champions" című klasszikust. Az "előadáshoz" csatlakozott a több tízezres, kékbe öltözött ünneplő tömeg is; a dalt és a többi, rögtönzött győzelmi rigmust London nagy részén hallani lehetett.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek