Az idén pünkösdkor már 19. alkalommal rendezi meg az Őri Alapítvány a Virágzás Napjai elnevezésű kulturális fesztiválját. A mindenre kiterjedő pénzügyi válság nem kis feladat elé állította a rendezőket, akik az elmúlt évek nívójából nem szívesen engedtek volna. Lesz tehát az idén is Virágzás Napjai, és várják a régi és visszatérő vendégek mellett az újakat is. A program már kialakult, változások természetesen még várhatók, a részletek a község honlapján találhatók.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!