Megkezdődött a szentgotthárdi Rába duzzasztó gát felújítása. A több mint 300 millió Ft-os beruházás kevesebb, mint egy év alatt készülhet el. Az eredeti tervekhez képest – költségvetési okok miatt – a folyón átívelő gyalogos, kerékpáros híd nem épül meg, ennek ellenére az új létesítmény is kínál majd használható funkciót az erre járóknak – írja a gotthardtv.hu. Nádor István, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője elmondta, hogy az új gát olyan lesz, mint egy kilátó. A hallépcső és a kenucsúszda mellett lesz egy kis parti sétány, tehát például aki sétálni akar, vagy akár a horgászok is kicsit kulturáltabb, rendezettebb körülmények között tudnak a Rába mellé lejutni. A nagyobb munkálatok csak a pünkösdi ünnepek után kezdődnek. A kivitelező kéri a lakosságot, hogy a munkaterület közelében csak fokozott odafigyeléssel tartózkodjanak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!