Könyv és játékadományokat várnak

Könyv és játékadományokat várnak a K&H gyógyvarázs akcióban. A program szervezői idén is tovább viszik az önkéntesség üzenetét, és a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan könyv-és játékgyűjtést hirdetnek az ország számos bankfiókjában. Vas megyében a kőszegi és a sárvári bankfiókokban várják az ajándékokat. A K&H Csoport elsőként saját dolgozóit vonta be a segítségnyújtásba 2008-ban, 2011-ben már 50 bankfiókban gyűjtötték az adományokat. Az évek során a K&H gyógyvarázs program így már közel 18000 darab játékkal és könyvvel, mintegy 90 kórház gyermekosztályain, rendelőintézetekben járulhatott hozzá a kicsik gyógyulásához. A program 2012-ben újabb fiókok bevonásával folytatódik, az ügyfelek és a munkatársak összesen 59 helyszínen adhatják le az otthon már nem használt játékokat, könyveket.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek