A Flextronics International Kft. nagy figyelmet szentel a hulladék¬kezelésre és arra, hogy környeze¬tünk megóvásának fontosságát tudatosítsa a fiatalokban. Ezért a tavalyi esztendőben egy kör¬nyezetvédelmi programsorozatot indítottak el. Zalaegerszeg, Tab, Budapest után most Sárvár is be¬kapcsolódott a kft. „Zúzz velünk!” környezetvédelmi programjába. A legtöbb elektronikai hulladékot a Szent László Katolikus Általános Iskola diáksága gyűjtötte, így ők kapták meg a gyűjtött hulladék újrahasznosításából származó összeget, amelyet az iskola szabadon felhasználhat infrastrukturális fejlesztésre vagy akár diákjai kép¬zésére. A második helyen a Gárdonyi Géza Általános Iskola, a harmadikon a Tinódi Sebestyén Gimnázium, a negyediken pedig a Barabás György Szakközépiskola végzett.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!