Mesterszakácsok Gotthárdon

Mesterszakács bemutatót tartottak a közelmúltban a szentgotthárdi III. Béla szakképző iskolában. Egy közös magyar-szlovén uniós program keretében két Vas megyei és két határon túli iskola szakácstanulói leshettek el szakmai fortélyokat Merkli András mesterszakácstól. A diákok egy komplett menüt készítettek el a nap végére –számol be a gotthardtv.hu. Húsz diák és egy három pedagógus állt a főzőedények mögé, hogy egészséges alapanyagokból és technológiával készítsen el egy háromfogásos menüt. A helyi diákokon kívül Sárvárról, és Szlovéniából is érkeztek csapatok a bemutatóra. A szentgotthárdi szakképző iskola projektgazdaként vesz részt a jövő tanév végéig tartó szlovén-magyar programban. Az intézmény több mint 100 ezer eurót költhet a projekt rendezvényeire.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek