A tervek szerint ma kezdik kiküldeni az új nemzeti konzultáció kérdőíveit, amelyeken tizenhat kérdés szerepel. A kormány ezúttal gazdasági ügyekben, elsősorban a munkahelyteremtéssel összefüggő kérdésekben kéri ki az emberek véleményét. Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az MR1-Kossuth Rádióban jelentette be az újabb konzultációt, amely az új alkotmánnyal, valamint a szociális kérdésekkel kapcsolatos konzultáció, továbbá a nyugdíjasokkal folytatott egyeztetés után immár a negyedik a sorban. A gazdasági konzultáció kérdőíveire adott válaszok feldolgozására és az eredmények összesítésére a kabinet a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalát jelölte ki.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!