A héten megkezdődnek a nagyobb felújítási munkálatok a Rába duzzasztó gáton. Már 2008-ban készen voltak a tervek, most egy sikeres osztrák-magyar közös pályázatnak köszönhetően valósul meg a projekt. Ez a duzzasztók átjárhatóságának biztosítása mellett a Rába ökológiai állapotának javítását is megcélozza. A hallépcső és a kenucsúszda mellé egy kis parti sétányt is terveztek, ezen a kirándulók, de a horgászok is rendezettebb körülmények között tudnak a Rába mellé lejutni. A több mint 300 millió Ft-os beruházás kevesebb, mint egy év alatt készülhet el.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!