Az egykori kőszegi SZOT üdülő parlagon hever. A hátsó udvarrészen állnak a befejezetlen lakóépületek, a jobb napokat is látott területet biztonsági szolgálat felügyeli. A korábbi építő cég csődbe ment, viszont mostanra új tulajdonosa van a bekerített parknak és az épületeknek. A testületi ülésen tárgyalták a képviselők a városrendezési terv módosítását, amely tíz évenként kötelező feladat. A településtervező elmondása szerint az egykori SZOT üdülő új tulajdonosa kérte, hogy a terület kertvárosi, lakóövezeti besorolást kapjon, a korábbi üdülőövezeti helyett. A kastélykertben új épületet elhelyezni nem lehet, de a főépület bővíthető. Ez utóbbira az új tulajdonos már kért is építési engedélyt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!