Boba – marad a szennyvíz

Kilátástalannak tűnik a település szennyvízkezelése, miután Szabó Ferenc polgármester kijelentette, nem hajlandók fizetni 20 millió forintot azért, hogy a település szennyvizét az egyházashetyei - kihasználatlan kapacitású - tisztítóba vezethessék. A községet 50 millió forintra büntették pár éve azért, mert a szennyvizet évtizedekig egy használaton kívüli gödörbe vezették. A büntetést kifizették, és nemrég úgy tűnt, egy pályázat segítségével végre rendezhetik is a problémát. Úgy adták be a pályázatot, hogy az egyházashetyei, kihasználatlan kapacitású tisztítóhoz csatlakoznának. Egyházashetye, Káld, Köcsk és Borgáta hozzájárultak ahhoz, hogy ilyen módon adják be a pályázatot. Amikor azonban hiánypótlásra került sor már 20 millió forintot kértek hozzájárulásként, miközben a reális összeg a számítások szerint 6,5 millió forint lenne.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek