Városképet formálhatnak a vasvári fiatalok

A vasvári városvezetés egy nemzetközi összefogásnak és pályázati forrásnak köszönhetően diákok és fiatal felnőttek számára kínált lehetőséget arra, hogy a maguk elképzelései szerint alakítsák a Tretter-kertet, figyelembe véve, hogyan lehetne megtölteni még inkább élettel, a város történelme és hagyományai alapján. De ötleteket vártak arra is, miként lehetne a gördeszka pályát fejleszteni, valamint azt is elmondhatták a diákok, hogy mit csinálnának másképp a lakóhelyükön. A vasvári pályázat kiírói a pályázóktól azt kérték, válasszanak ki a megadott három helyszín közül egyet, és írásban vagy szabadon választott kreatív technikával tegyék meg javaslatukat, hogyan alakítanák ki azt a helyszínt, mit terveznének oda, milyen tartalommal töltenék meg. A legjobb munkáknak ítélt értékes nyeremények mellett, az ötleteket kiadványban mutatják be, valamint részletes kidolgozást követően megvalósíthatósági tanulmány is készül belőlük.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek