Keresik a legszínesebb magyar szót

Országos pályázaton keresi a legszínesebb magyar szót a Fővárosi Beszédjavító Intézet és a Színes Város Csoport. A budapesti Erzsébet téren kirakott szavakra az interneten lehet majd voksolni. Az eseménysorozat nyitányaként kedden villámcsődületet rendeztek a szervezők az Erzsébet téri üzenőfalnál. A rendezvényen ismertették a program legfontosabb elemeit, valamint középiskolás diákok elszavalták Nyulász Péter költő erre az alkalomra írott versét. A költeményt a Beszédjavító Intézet munkatársai némi beszédtechnikai játékkal fűszerezték meg. A pályázattal a magyar nyelv szépségére, az anyanyelv ápolásának különleges és felbecsülhetetlen értékére szeretné felhívni a figyelmet az intézet. Bővebb információ a www.szinesvaros.hu oldalon.

A legszebb magyar szót kereső, hasonló szavazást egyébként Kosztolányi Dezső 1933-ban indította el a Pesti Hírlapban, amelyet ettől kezdve minden évben megrendeztek. Akkor a láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vér, szív és sír szavakat találták a legszebbnek az emberek. A rendszerváltást követően, 1991-ben indított kampányban az édesanya, a szerelem, a boldogság, a szeretet, a gyermek, a csillag és a haza szavak kerültek fel a listára, Balázs Géza nyelvész 2009-ben, a magyar nyelv éve alkalmából meghirdetett szavazásán pedig az édesanya mellett a lenolaj, édesem, fricska, cipőfűző, szerelem, pillangó, guriga, szeretlek és alkony szavak győztek. A "kuka" rovatba akkor a celeb, izé, projekt, deviszont, lúzer, beinvesztál, igazándiból, tevőleges, ténykérdés és szapul kifejezések kerültek.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek