Szombaton ismét Savaria Nemzetközi Táncverseny

A hétvégén immár 47. alkalommal kerül sor az ország legkiemelkedőbb versenytáncos rendezvényére, Szombathely egyik legrégibb, legnevezetesebb rendezvénysorozatára az AGORA – Művelődési és Sportházban. Az első Savaria Nemzetközi Táncversenyt 1966-ban rendezték Szombathelyen, s azóta a táncsport legkiválóbb versenyzői minden évben szigorú szakmai zsűri előtt mutatják be latin, illetve standard táncokból szerzett tudásukat, felkészültségüket. A televíziós közvetítésnek köszönhetően nemcsak idehaza, de a világ számos országában több millióan követhetik nyomon az elődöntő, a középdöntő és döntő eseményeit.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek