Közel 300 pálinkával neveztek

Hat bizottságban összesen 281 pálinkát kóstoltak végig pénteken a III. Vas Megyei Pálinkaverseny bírálói. Vas Megyében jelenleg 26 bérfőzést végző adóraktár üzemel, továbbá 2 kereskedelmi főzde folytatja tevékenységét- derül ki a verseny honlapján. Az elmúlt években 6 főzde teljes felújításon esett át, valamint 2 teljesen új is megkezdte működését. A Vasi Pálinkaversenyek különlegessége, hogy az ellenőrző hatóság, a NAV Vas Megyei igazgatósága is tevékenyen részt vett a szervezésben és a verseny lebonyolításában is. Az idei győzteseket a magán főzők közül majd június 16-án, Vönöckön, míg a kereskedelmi főzők közül június 30-án, Győrváron, a pálinkafesztiválon hirdetik ki.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek