Hét megyére harmadfokú figyelmeztetés

A várható heves zivatarok miatt hét megyére a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap. A meteorológiai szolgálat honlapján piros színnel jelölték, vagyis harmadfokú figyelmeztetés van érvényben Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Csongrád és Békés megyére. Reisz András, a meteorológiai szolgálat munkatársa az MTI-nek elmondta: azokon a területeken ahol a legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, nagy valószínűséggel alakulhatnak ki nagyobb területen olyan zivatarok, amelyeket óránként 100-120 kilométeres erősségű szél kísér, rövid idő alatt nagy mennyiségű, akár 50 milliméter eső hullhat, továbbá kialakulhat jégeső, amelyben akár 5 centiméternél nagyobb jégdarabok is hullhatnak. Szintén hét megyében - Pest, Nógrád, Bács-Kiskun, Fejér, Tolna, Baranya és Somogy megyében - másodfokú, az ország észak-nyugati területein pedig elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek