A szombathelyi önkormányzat Nagy Imre néhai miniszterelnök és mártírtársai halálának 54. évfordulója alkalmából június 15-én, pénteken este 8 órakor megemlékezést tart a Szombathelyi Nemzetőrök Emléktáblájánál. Az ünnepi műsorban közreműködnek a Polgármesteri Hivatal versmondói, majd elhelyezik az emlékezés virágait. A megemlékezés zavartalan lebonyolítása érdekében forgalomkorlátozás lesz, valamint változik a buszközlekedés is. A Vasi Volán Zrt. tájékoztatása szerint valamennyi Vasútállomást érintő járatnál 19 óra 50 és 20 óra 20 perc között a MÁV Zrt. Területi Igazgatóság és az 56-osok tere elnevezésű megállóhelyek kimaradnak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!