Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is többszörös a túljelentkezés a nyári diákmunkákra. Az iskolaszövetkezetek tapasztalatai alapján a nyári időszakban a partnercégek azokat a tanulókat részesítik előnyben, akiket év közben vagy korábban is foglalkoztattak. A diákok körében a legkeresettebbek a gyári, az áruházi, gyorséttermi munkák vagy a kasszázás, de a kínálat között mezőgazdasági, kertészeti idénymunkákra is több fiatalt várnak. Az órabérek 530 és 750 forint között mozognak. A legfontosabb változás az előző évekhez képest, hogy az adójóváírást január 1-től eltörölték, ezért a 16 százalékos szja-előleg a megkeresett teljes bért terheli – tájékoztatott Gadóczy József, az egyik szombathelyi iskolaszövetkezet vezetője.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!