A község és az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. megállapodása szerint a faluban szeptember elejétől lesz elérhető a földgáz. A községben 1996-ban létesült gázelosztó vezeték. A több évre visszanyúló előkészítések eredményeként a gázelosztó vezeték idén januárban a település önkormányzatának tulajdonába került, ezáltal a földgázszolgáltatásra való átállás elérhető közelségbe került. A jelenleg PB-gáz felhasználók szeptember 3-tól élvezhetik majd a földgáz nyújtotta előnyöket, amely leginkább a mostaninál kedvezőbb összeget tartalmazó gázdíj számlán mutatkozhat majd meg.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!