Óvodát újítanak fel Szentgotthárdon

Közel nyolcvanmilliós pályázatot nyert a Kistérségi Társulás az általa fenntartott Tótágas Bölcsőde felújítására. A közbeszerzés után láthatnak neki a munkának. A Kossuth Lajos utcában 1980-ban épült a bölcsőde, az intézményben nyolcvan gyermeket tudtak fogadni. A projekt költsége az önrésszel együtt hozzávetőleg 88 millió forint. A szentgotthárdi önkormányzat ezen felül további tizenkétmillió forinttal járult hozzá a felújításhoz, így az egész épületet – az óvodai feladatokat kiszolgáló részt is – renoválják. Szigetelik az intézményt, korszerűsítik a fűtést, kicserélik a nyílászárókat és az elektromos hálózatot, felújítják a vizesblokkokat, valamint elvégzik az akadálymentesítést is.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek