Vasárnap indul a Lamantin Jazz Fesztivál

Június 24-től, több helyszínen várja majd az érdeklődőket az egy hetes szombathelyi rendezvény. A fesztivál maga 12 éves múltra tekint vissza, míg idén 10 éves a hagyományosan a fesztivállal egy időben tartott improvicációs tábor - mondta el a Nyugatnak Tímár Péter, a fesztivál főszervezője. A kurzusokat vezető tanárok a magyar jazz élet vezető személyiségei közül kerülnek ki. A fesztiválon fellépő együttesek zöme a hazai és a szomszédos országok menő jazz illetve blues együttesei közül kerülnek ki, mellettük egy-két európai illetve világsztár emeli a fesztivál rangját. Számos ingyenes szabadtéri koncertet is tartanak a következő napokban Szombathelyen.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek