Boros Ferenc valamint Rozmán László dokumentumfilmje Ferkovics József roma festő – és grafikus eddigi életútját mutatja be. A jelenleg Szombathelyen élő művész az állami gondozott sorstól a vájártanonc munkán keresztül jutott el a Képzőművészeti Főiskoláig. Művészete Torontótól Bódvalenkéig, Nagykanizsától Budapesten át Miskolcig ismert és elismert. A roma származását büszkén vállaló művésszel valamint a film alkotóival is találkozhatnak kedden a szombathelyi bemutatón – mondta el Boros Ferenc.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!