Diplomaosztó a SEK-en

Július 6-án és 7-én rendezi meg nyári diplomaosztó ünnepségeit a Savaria Egyetemi Központ. A rendezvények mindkét napon 11 órakor kezdődnek az AGORA – Művelődési és Sportházban. A diplomaosztókon köszöntőt mond dr. Faragó Sándor, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora, valamint dr. Gadányi Károly, a SEK elnöke. A végzett hallgatók nevében Szentgyörgyi Adrienn okleveles magyartanár és Martikán Erzsébet tanító búcsúzik. A diplomákat dr. Gadányi Károly és dr. Czetter Ibolya elnökhelyettes adja át. Az ünnepségen közreműködnek a Zenei Intézeti tanszék hallgatói.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek