Megújul Szombathely történelmi központja

Az egyházzal és a kormányhivatallal közösen 1,2 milliárd forintos keretösszeget fordít a város erre a célra a következő év végéig – hangzott el egy pénteki, budapesti sajtótájékoztatón. Puskás Tivadar polgármester elmondta: a tervek szerint egy intermodális közösségi közlekedési centrumot is ki fognak alakítani a nyugat-magyarországi városban. Tájékoztatása szerint a beruházás mintegy 6-8 milliárd forintból valósulhat meg. Továbbá a „pillanatnyilag U-alakú utak” összekötésével egyszerűbbé és gyorsabbá kívánják tenni a város közlekedését. Egy új bicikliútszakasz építése is hamarosan elkezdődik Szombathelyen, amelynek költségei 120 millió forintot tesznek ki –számol be az MTI.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek