Mindenkinek van egy darabja az országból, a hazából, aminek gondját kell viselje- hangsúlyozta Hende Csaba honvédelmi miniszter a Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület által szervezett lovas emléktúrán június 30-án, Nardán – olvasható a kormány.hu-n. A honvédelmi miniszter elmondta, otthon érzi magát a Vas megyei településen, hisz nem először jár itt. Méltatta a helyiek kiállását és hozzátette: a hála legmagasabb foka jár ki az ittenieknek a hűségükért. Kevéssé ismert, hogy Szombathelytől néhány kilométerre volt néhány falu, amely nem nyugodott bele a trianoni döntésbe és háromévnyi küzdelem után elérte, hogy mégis Magyarországhoz tartozhasson. Érdekesség, hogy e falvak lakosainak többsége nem is magyar, hanem horvát és német nemzetiségű volt és az ma is. Ennek emlékére szerveztek idén – hagyományteremtő szándékkal – lovas emléktúrát. A túra állomásai Narda, Felsőcsatár, Vaskeresztes, Horvátlövő és Pornóapáti voltak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!