A Magyar Közút minden eddiginél több közfoglalkoztatottat alkalmaz július 2-a és november 17-e között. A programban résztvevők heti 40 órás munkaidőben dolgoznak, elsősorban betanított-, segéd-, illetve szakmunkákat végeznek, de lesznek, akik adminisztrációs-, csoport- és brigádvezetői feladatokat látnak el. A közfoglalkoztatottakat Vas megyében is megkeresték, és megyénk útjain 67-en dolgozhatnak majd – mondta el Pécsi Norbert Sándor szóvivőtől. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. elsősorban azoknak igyekszik munkalehetőséget adni, akik már hosszabb ideje álláskeresők.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!