Drága lesz a búza

Gondot okoz a szárazság, drága lesz a búza. A 40 ezer hektáros búzamezőn a termés 10 százalékát már learatták Vas megyében, az eddigi tapasztalatok szerint a mennyiséggel nem lesznek problémák, de a minőséggel lehetnek gondok – tájékoztatta Lukács Zoltán, a Vas Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának mezőgazdasági főfelügyelője kedden a távirati irodát. A szélsőséges időjárás miatt „összeértek” a gabonanövények Vas megyében: egyszerre kellene aratni az őszi, a tavaszi árpát, a búzát és a repcét is. A gazdáknak dönteniük kell, hogy a késleltetett aratás miatt melyik növény minőségromlása okoz nagyobb kárt – közölte Lukács Zoltán. Egy tonna takarmánybúza 50 ezer forintba kerül, az eurobúza tonnáját 52 ezer, míg az étkezési búzát 56 ezer forintért tudják eladni. A főfelügyelő szerint az árak valószínűleg tovább fognak majd emelkedni, ezért akinek tartalékai vannak, és raktározni is tudja a terményt, vár még az értékesítéssel.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek