Bekeményített a közútkezelő

A Vas Megyei Közútkezelő Kht. és a szombathely Nepomuki Szent János szobor felállítását támogató cégek képviselői sajtótájékoztatón jelentették be, hogy nem értik az emlékmű állítása körül kialakult vitát. Ismert, hogy több képviselő is úgy véli, hogy közterületen, engedély és közgyűlési hozzájárulás nélkül állították fel a szobrot. Kovács Jenő, a közútkezelő kht. igazgatója arról is szólt, hogy két levelet küldött Szombathely polgármesterének. Az egyikben kijelentik, hogy ha szükséges, akkor fennmaradási engedélyt kérnek a szoborra. A másik levél viszont arról szólt, hogy a tervezett közös Széll Kálmán szobrot, melyet a Nagyszálló előtt állítottak volna fel, egy kicsivel később fogják elhelyezni. Előtte ugyanis megvárják a város első emberének levelét, amelyben nyilatkozik arról, mi a teendő Nepomuki-ügyben...

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek