Új eszközöket kapott a Markusovszky

A K&H Gyógyvarázs 9 éves történetében a legnagyobb számú jelentkezést hozta a 2012-es pályázati kiírás, összesen 105 intézmény küldte be anyagát. Ezek közül választotta ki a zsűri azt a nyolc vidéki és három budapesti intézményt, amelyek gyermekgyógyász főorvosai napokban vehették át az összesen mintegy 25 millió forint értékű eszköztámogatást. Vas megyében a Vas Megyei Markusovszky Kórház, Egyetemi Kórház Nonprofit Zrt. kapott műszereket 4, 7 millió forint értékben. A K&H gyógyvarázs program az idei évben a gyermek-egészségügy két kritikus területét, a gyermek-kardiológiát és a fogyatékosokat segítő intézmények munkáját részesítette kiemelt, de nem kizárólagos figyelemben. Az idei nyertesekkel együtt a program már 153 intézmény munkáját támogatta az ország 19 megyéjében, több mint 400 millió forinttal.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek