A város egyik legnagyobb idegenforgalmi vonzereje, a fürdő – bár elégedett eredményeivel -, de nem akar leállni a folyamatos újításokkal. Megteremtették az internetes online jegyvásárlás leehetőségét, bevezették a fürdőkártyát. A kiemelten forgalmas hétvégi napokon külön alkalmazottak segítik a gépjárművel érkezőket a kényelmes parkolásban. De szeretnének még több idegen nyelvű információs táblát elhelyezni, szeretnék fokozni az internetes oldalakon való megjelenést is. További figyelmet kívánnak fordítani a parkosításra és virágosításra, s mivel az uszoda forgalma is jelentősen megnőtt, ott is külön szakember foglalkozik az ott folyó programokkal.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!